- Eurofest Belfast 2016
- Eurofest Belfast 2016 – Az út
- Eurofest Belfast 2016 – Észak Írország
- Eurofest Belfast – Titanic + Hazaút
26.5.2016
Végre Angliában

A kellemes angol időjárás fogadott minket, mint mindig… nem is értem hogy lehet ezt kibírni teljes idegösszeomlás nélkül 🙂

A kikötőből egyből bele a mélyvízbe. Egyik körforgalom a másik után, hogy szokjuk. Mivel nem volt navink (úgy tudtam) mi mentünk hátul. Jól is tettük, mert ha valaki bénázott, azok nem mi voltunk …
A mai végcél Észak Írország, de előtte végig kellett rohannunk fél Anglián és Skócián. 5 óránk volt erre kb háromszázvalahány kilométerre. Tehát semmi városnézés, nyomtuk neki rendesen. Kellett egy kis tartalék idő, ha bármi probléma adódna. A kormány kezdett idegesen viselkedni, de ekkor még nem volt nagy baj. Elértük simán a másik kompot Cairnryan – Belfast között





Nyugodtan megebédeltünk, a párom meg azt mondta hogy megnézi az autót, mert kellene a töltő. Fél óra elteltével feltűnt hogy nincs sehol. Elkezdtem előbb egyedül keresni, aztán hárman indultunk expedicióra, de semmi sehol. A recepciónál is érdeklődtünk, ahol megerősítették, amit tudtam, hogy menetközben le van zárva a hajó azon része ahol az autók vannak. Na erre mg nagyobb pánik.
A recepciós csaj felajánlotta hogy bemondja a nevét, amit meg is tett. Erre sincs semmi reakció. Húúúha. Ekkor eszembe jutott a telefon, hívom a naccságát. Erre ő, teljesen nyugodt hangon közli, de hát ő egy 20 perces masszázson van, miért keressük???? Na ekkor eléggé ideges lettem … de meg is könnyebbültem egyúttal. Minden jó lett, de azért szólhatott volna.

Este megérkeztünk Befastba. Elfoglaltuk a szállást és gyorsan mentünk az Eurofest megnyitójára. A szálló melletti parkolóban 2 szint le volt foglalva nekünk. Amikor odaértünk, megremegtek a térdeim… ennyi Delorean. Úgy örültünk mind a hárman mint valami gyerekek. Kb 80 autó volt ott két szinten, a világ minden részéről…








Elláttak minket belépő kártyákkal, pólókkal, meg egyéb ajándékokkal, valamint a 3 napos részletes programmal. 250 fő 18 országból, 95 autó, ez már szép teljesítmény,

27.5.2016
Reggel indulás a garázsból



A szervezőknek nem lehetett könnyű dolguk ezt megszervezni, egyben tartani ennyi autót, de sikerült nekik. Minden út, kereszteződés le volt zárva, mehettünk mintazállatok 🙂
Mindenki minket nézett, ennyi Deloreant még senki nem látott egyhelyen a világon.



Első utunk a Delorean szülőhelyére vezetett, Dunmurryba, Belfasttól pár kilométerre.
A gyár még mindig áll, bár már teljesen más a tulajdonos. Montupet és Bombardier cégek voltak olyan kedvesek ismét, hogy beengedtek minket a szigorúan őrzött telepükre.
Nagyon fura érzés volt itt lenni az autóval. Ha az autó élőlény lenne, tuti meghatódott volna 🙂
A tesztpályát sikerült ismét kitakarítani, így mehettünk rajta 5 kört. Első alkalommal a saját autómmal… meghatározó élmény volt.
Érdekességképpen álljon itt az első Delorean találkozó még 1993-ból
Délután pedig a várva várt kirakodóvásár.




Este a welcome vacsorán felszólaltak többen, többek között Barry Wilson, a cég egyik magas rangú igazgatója. Utána következett Steve Wynn a jelenlegi Delorean cég tulajdonosa, igazgatója, aki az új Deloreanokról beszélt. A tavalyi amerikai törvénykezés megváltoztatta a törvényt, így kisszériás autóként összeszerelhetnek még Deloreant, ha jól tudom évi 250 darabot. Jelenleg rendelkezésre áll még kb 400 autóra alkatrész, de csak 300-at akarnak gyártani. Az egyetlen feltétel hogy a motornak meg kell felelnie a legújabb amerikai normáknak is. Ami azt jelenti hogy más motor lesz benne. Steve szerint minimum másfélszeres lóerő, de inkább háromszoros. Kb egy hónap múlva tudni fogjuk, kivel egyeznek meg.
Viszont nem lesz olcsó, Steve szerint 100.000 dollár lesz, ami nagyon drága, ez már Ferrari és Lamborghini kategória… na meglátjuk.




Akit érdekel az új Delorean az katt a fenti képre