Albánia a felfedezetlen ország
Albánia gyerekkorom óta vonzott, de valahogy soha nem jutottam el ide. Emlékszem még 1993-ban amikor Pesten dolgoztam, a kollegáimat és barátaimat folyamatosan főztem hogy menjünk el ide autóval. Senki nem akart velem jönni, mindenki félt ettől az országtól. No meg egyedül meg nem mertem menni.
Közben jártam a világot keresztül kasul, és Albánia elfelejtődött, mert mindig azt mondogattam, itt van a szomszédban, ráérek majd bármikor meglátogatni.
Eltelt alig 20 év és végre eljött ennek is az ideje. Meglátogattuk Albániát.
Terepjáróval akartunk menni, de sajnos valami gond akadt a motorral, így maradt a szeméyautó, amit később nagyon megbántam.
Ungárische pusztán mentünk, az M6-on, végre láttam a magyar alagutakat.
Horvátország ezen része unalmas volt, nem is nagyon álltunk meg. Bosznia annál inkább érdekesebb volt. Már ezen is mosolyogtam.
Az ország tele van romokkal, mindenhol leégett házak, pusztulás. Ennyi évvel később, nem hittem volna.
Montenegró irányába fura út vitt. Nagyon leszűkült, és elég magasan mentünk végig. Néhol viccesen keskeny út volt.
Ez meg a vicces határ volt Montenegróba. Ilyet se láttam már rég.
Montenegró szintén érdekes ország, az eurójukkal együtt. Most jöttem rá hogy mennyire könnyű ha euro van valahol és nem kell tökölni más pénznemekkel, váltogatni, stb. A horvátoknál rémálom.
Nagyon élveztem ezt a részét az útnak.
Eredetileg úgy terveztem hogy elérjük Albániát, de sajnos nem jött össze, lassabban tudtunk haladni mint terveztem. Ezért a határ előtt nem sokkal, Ulcinj üdülővárosban kerestünk szállást. Nagyon jót találtunk elsőre, vacsora majd alvás.
Itt már változott a táj, kezdett kopárrá várni.
Határ előtt gyorsan megtankoltunk, nem tudtam mi vár rám. Kár volt. Tanulság – tankolni Albániában érdemes.
Elértünk a határhoz. Itt egyből beugrott a kommunizmuskori határátkelési feeling mivel nagyon nagy sor volt, kb 2 órát várunk a dögmelegben. Klíma nélkül konyec…
Ezek a németek nem azok a németek… hanem vendégmunkások. Nagyon sokan vannak, nyáron a fél ország hazalátogat. De vezetni most sem tudnak. Itt a sorban előttem két autónyira összekoccantak. vadiúj Audiba egy X5-ös belerohant hátulról a nagy melegben. Nem volt nagy kár, de a kiabálás annál inkább hallható volt.
Üzemanyag árak: benzin és a gázolaj is olcsóbb volt. 1 € = 140LEK
Ami érdekes, hogy lehet kártyával fizetni majdnem mindenhol, de akkor rátesznek az árra 2-3%, azaz a bank árrését nekem, a vendégnek kell megfizetni.
Ahogy átértünk a határon, pár cigány nő és gyerek ott kéregetett. Sehol máshol nem láttam többet, se cigányt, se kéregetőt.
Welcome to Mercedes land, ahol az autók 70-75%-a Mercedes.
Utak majdnem tökéletesek. Ha ilyen utak lennének nálunk, örülnék mint a vakegér. Annyi baj van velük, hogy néhol a földrengés miatt megsérül az út. Vagy ahol felújítják az utat, egyszerre vége lesz minden további nélkül.
Kruje egy kis régi város a hegyekben, nem messze az autópályától. Itt már nem siettünk, úgy voltunk vele, ahol ránk esteledik, ott keresünk szállást.
Addig mentünk amíg találtunk ismét egy beteg utat, ami felvitt a legmagasabb csúcsra. 1 € volt a behajtás ára, de bizony megérte. Mindig az ilyen spontán letérők a legjobbak. Soha nem bántam meg. A csúcsról nagyon szép kilátás nyílt a városra.
Kajálni akartunk, de sajnos itt semmilyen nyelven nem beszéltek, nem tudtunk kommunikálni senkivel. Pár km-el odébb igen.
Az albánok, hasonlóan a románokhoz nagyon szeretnek piknikezni, a szabadban grillezni. Minden alkalmat megragadnak hogy együtt lehessen a nagy család.
Visszafele az út hibátlan volt. Nem semmi volt na!
Na milyen autó népszerű itt? Erről jutott eszembe egy kilencvenes évekbeli vices történet.
A németeknek csalogatták hogy látogassanak ide a következő szöveggel:
“Utazzon Albániába, a Mercedese már úgyis ott van!”
Kruje szép, rendezett, tiszta város.
A város felett a vár magasodik, alatta bazársor.
Ezen a képen látszik, fent a hegy tetején a sárga ház, ahol voltunk előtte.
Itt ittam elsőként iszonyatosan finom kávét. Azt hittem, hogy véletlen volt. De nem. Mint később kiderült, horvát Franck kávé volt.
Tirana Csak áthaladtunk rajta, nem akartunk itt tökölni a nagy melegben. Ide úgyis visszajövök még, akkor majd részletesebben körbejárjuk. Csak irigykedtem az aszfaltra..
Ez megszokott látvány. Elfogy a pénz, félbehagyják ennyi. De a beton keret a földrengések miatt van, ami elég gyakori itt. Az utak is emiatt sérülnek meg.
Rendőrbácsi. Itt is mindenkinek van telefonja. Mindenkinek, pont mint Nepálban, Indiában. A mögötte levő palitól vettünk sült kukoricát, nagyon finom volt, ezer éve nem ettem ilyet.
Volt baleset is… Ez már Vlore – két ponttal ez e betűn
Ez már egy nagy és híres üdülőváros. Annyira nem tetszett, mert fura volt. Ahogy közeledtünk a víz felé sok panel volt, lakónegyed és utána egyből a tenger. Utána már jobb volt, de nem az igazi.
Igazából innen délre az a része Albániának, amely igazán szép és vadregényes.
Jönnek mennek mint az őrültek. De nem dudálnak, nem idegeskednek. Tetszett a stílusuk, hamar átvettem én is.
Keresgéltünk szállást, pár helyen megálltunk. Minden fullon volt.
Ezek az apartmanok közvetlenül a parton voltak, 25-30€/4 fő. Csak foglalt volt. Mentünk tovább.
Ez hibátlan hotel volt, luxus stb. 90€/éj. Sajnos ez is foglalt volt.
Vacsoráztunk egy egyszerű de nagyon finom kaját felszolgáló étteremben, 4 főre mindennel 20€ volt. (sör, bor, 3 fogásos vacsora, desszert)
Aztán találtunk egy jó szállót, ahol 2 éjszakát maradtunk, egyik napot ellustálkodtam a strandon. Eszméletlen jó volt. Nagy apartman, vadiúj, 70€ 4 főre reggelivel. Ez volt a kilátás a szobából.
Nem volt nagy strandja a szállónak, viszont aprókavicsos volt, ami normális esetben zavar, de most nem érdekelt. Nagyon jól éreztük magunkat itt.
Másnap kicsit autóztunk a környéken levő falvakban.
Addig mentünk, amíg ezzel találkoztunk. Amúgy itt nincsenek kikötők, halászhajók, semmi. Csak pár éve engedélyezték az albánoknak hogy a vízen közlekedhessenek. A hadsereg teljesen kisajátította a tengert maguknak.
Az albánok nyugisak, nem utálnak senkit, konfliktus kerülő emberek. Nagyon kedvesek, vendégszerető emberek, akik örülnek ha jönnek a turisták. Mert tudják hogy az emberek milyen előítélettel beszélnek az országukról. Megjegyzem teljesen alaptalanul. Egy szép és modern ország, ami egy kicsit csalódást okozott. Sokkal egyszerűbbnek és romantikusabbnak gondoltam.
Mire gondolok? Minden új, minden szép és rendezett ( szemét azért akad itt ott, de nem vészes)
Keresgélni kell a jellegzetes, kopott, egyszerű helyeket. Mindent átvett a modern világ. Ami turista szempontból egy kicsit rossz, de ők biztosan értékelik a haladást.
Továbbindultunk délnek. Kb 60-70 km-es út volt, de a gps majdnem 3 órát írt ki. Azt hittem elromlott, de olyan utakon mentünk, hogy a lélegzetem elállt.
Nem volt 100 m egyenes szakasz. Huhh ez volt a legszebb része az utunknak.
Amikor megláttam ezt a strandot, mondtam odamegyek, nem érdekel. El is indultam, de sajnos majdnem felakadtam a rossz úton. Ide visszamegyek, az tuti. Ez volt maga a paradicsom…
Bunkerek nem voltak, illetve alig, nem voltak láthatóak. Viszont a haditengerészet földalatti bázisai érdekesek voltak.
Itt már mindenhol homokos strandok vannak, jó mélyen benyúlik. Ilyen nagy széles strandok nincsenek Horvátországban, vagy akár északabbra sehol.
Mindenhol lounge-ok vannak, minőségi bútorral, kiváló felszolgálással. Sehol olcsó napozóágyak, mind szövetes, vagy fából készültek. Ja és olcsó 2€/2 ágy plusz ernyő.
Innen továbbmentünk Albánia legdélebbi településére (majdnem) ami kvázi egy félsziget, közvetlenül Korfuval szemben.
Ksamil
Itt is gyönyörű strandokat találtunk.
Ebben a szállóban laktunk, egy apartmanban, 4 fő részére 35€ volt, vadonatúj szoba, mindennel felszerelve. Még WIFI is volt, bár nem volt jó a jel mindig.
Ha már itt voltunk, megnéztük Butrint Unesco romokat
Ez a mozaik hétévente egyszer látható 2 hónapig. Mázlink volt, épp leszedték róla a homok réteget.
Volt szemét is, sajnos. Azért ez még nem Európa. De fura módon nem zavart annyira, ugyanis nem volt nagyon látható helyen.
Syri i Kalter
Fájó szívvel, de indulnunk kellett vissza Velencébe, mert másnap 14 órára a kikötőben kellett lennünk. De előtte megálltunk a kék lyuknál. Ez egy földalatti forrás, nagy vízmennyiség egyből a felszínre bukkan.
Északnak mentünk, de nem a parton, hanem mélyen bent az országban. Gijrokaster volt a cél, amely szintén egy régi város. Megérte a kerülő.
Itt az ország belsejében is jók voltak az utak, egy kb 10 km-es szakasz kivételével. Na ott szívtunk rendesen. Port.
Mentségükre legyen mondva, dolgoztak rajta
Estére Montenegróban, Budvában vacsoráztunk A Sv Stefan sziget felett.
Nagyon megszerettem Albániát.
Nem tudtam mi lesz ott, mire számítsak. Fura érzés volt, hogy nem voltak körülöttem turisták, vagy alig. Pár cseh, magyar autót láttam, valamint volt jópár lengyel is.
A sok az kb 25-30 autót jelentett, tehát relatív. Egyéb nem nagyon volt, ha nem számolom a görög, macedón, koszovói autókat. Már azon variálunk mikor megyünk oda vissza legközelebb. Terepjáróval naná.
Kávé
Azt hittem tudom mi a jó kávé. De itt ittam életem legjobb kávéját. Annyira finom kávé volt, hogy nem is hittem volna hogy létezik ilyen finom kávé. Ami érdekes hogy nemcsak egy helyen, hanem 4-5 különböző helyen is ugyanolyan finom volt. Szabályosan kiskanállal szopogattam hogy minél tovább tartson. Franck márkájú horvát kávé volt a legjobb itt, de a többi olasz márkájú is nagyon finom volt.
This entry was posted in Albánia, Autók és utazás, Európa, Körutak, Tengerpart, Városok, Világ
