Lago di Como – Comói-tó
Adatok: glaciális eredetű tó az észak-olaszországi Lombardiában. Területe 146 km², ezzel az ország harmadik legnagyobb tava a Garda-tó és a Lago Maggiore után. Több mint 400 méteres mélységével Európa egyik legmélyebb tava, és a tófenék több mint 200 méterrel a tengerszint alatt található.
Érdekesen indult az utunk, már a svájci határ előtt voltunk amikor eszembe jutott hogy a lányomnak nincs útleve, azaz lejárt és semmi nem volt nálunk. Túl nagy kerülő lett volna, így kockáztattam, és simán beengedtek, nem ellenőriztek. Nem mindig van ez így, a múltkor simán ellenőriztek, sőt még az autóba is benéztek, igaz akkor nem családdal voltunk. Első megálló St. Moritz, a luxus síközpont. Még minden működött, de alig voltak emberek, nem az igazi már.

A tó még félig-meddig be volt fagyva, és szép szemetes volt.



Egyszer majd itt is fogok lakni, ha nyerek majd a lottón

Innen mentünk tovább Olaszország felé, a hatás ismét para volt, de most is átcsúsztunk, intett a határőr hogy GO. A hágó eszméletlen szép volt, tele szerpentinekkel, nagyon jó volt vezetni.
Este későn érkeztünk a Comoi tóhoz, elfoglaltuk a szállodát. Maga a szálloda eléggé egyszerű volt, viszont jó drága. Még félpanzióval so-so lenne, de reggelivel karcsú. Reggel elindultunk körbejárni a tavat, de eléggé rossz idő volt, néhol esett az eső, ezért a képek nem a legjobbak.


Menaggióban volt a szállás, délnek indultunk, Como irányába.
Majdnem szembe velünk volt Bellaggio, a tó legszebb városa. És a legdrágább is. És a legexkluzívabb is.


Szóval a videó megfogott a táj, és nem bántam meg hogy ide mentünk. Az utak nagyon szűkek, imádom amúgy, és amikor egy kamion szembejön, érdekes helyzetek alakulnak ki. Ahogy Hammond is pánikolt az Alfával. Az ok amiért ide mentünk, a TopGear idei szezonjából az egyik rész, ahol a kis alfát tesztelik. Aki nem látta volna, tessék.


Egészen Comoig mentünk, ahol kicsit sétáltunk, majd felmentünk a libegővel a város fölé.
A kilátás, amint várható volt, hibátlan



A libegőtől még feljebb mentünk, egy jó félórás mászás után, a világitótoronyig.




Innen továbbmentünk Bellaggióba. Amiről írtam, hogy a legszebb része a tónak.
Bellaggio lakossága alig 2,800 fő







Az üzletek drágák, de nem annyira mint vártam volna.Az egyik üzlet előtt ez állt. Nem tudom, használatban volt, vagy csak design, de eredeti állapotban volt, az tuti. Egy eredeti BMW R75, 750 köbcentis, (1942), a német hadseregből.

Minél többet megyek az olaszokhoz, annál jobban tetszik ez az ország Csak ne lenne annyira kiszámíthatatlan a minőség. Akár kaja, akár szállás, akár egy sima kávé, vagy pizza.
Besétáltunk egy luxus szálló udvarára, egy Ferrarit követve, gondoltam látom majd és lefotózom. Sajnon nem bírtam az iramot, gyorsan eltűnt a garázs sötétségeben. Észre se vettem, hogy a szálló udvarán vagyok, de aztán nagyon hamar felvilágosítottak, hol van észak. Seperc alatt ott volt a személyzet egy bongiornoval, de úgy hangnemben, hogy egyből tudtam, azonnal keressünk más helyet a bambulásra, és főleg fotózásra. Az ilyen elit helyeken nem szeretik a fényképezőgéppel lófráló egyéneket. Mondjuk megértem..


Érdemes megnézni a szobákat és az árakat.


Ezzel inkább




Kávéztunk egy hangulatos kávézóban a városban. Igen, sütemény is volt, azt nem hagynám ki semmi pénzért
Majd átkompoztunk a túloldalra, Varennába.
Varenna egy kis város, szintén a tó partján, alig 810 állandó lakossal. Területe 11 km².
Megérte, nagyon szép kilátás nyílt a városra és a környékre.


Luxus, gazdagság mindenhol.







George Clooney rezidenciája is itt van.







Innen autóval mentünk vissza Menaggióba, de nagyon megszívtam, új autópályát/lehajtót építettek, és a navi nem tudta, ezért elég sokat kóvályogtunk. Kb 30 km plusz út. Hiba hogy nem volt nálam térkép…
Következő úticélunk – Lago di Garda, Garda tó
This entry was posted in Autók és utazás, Európa, Olaszország, Városok, Világ